Idegenforgalom

Idegenforgalom, látnivalók, történet

A Mátra északi lábánál, Pétervásárától 10 km-re, Mátraderecskétől 5 km-re található igazi, nyugodt légkört árasztó település.
Az M3-as autópályáról Eger felől a 24-es, Salgótarján irányából a 21-es útvonalon, illetve Kálkápolna-Kisterenye vasútvonalon érhető el.

Igazi, felfedezésre váró település, mely a térség turisztikai vérkeringésébe jól beilleszthető. Ma még kevésbé ismert, pedig vonzó lehetőséget, néhány kuriózumot is kínál azoknak, akik időtöltésül Mátraballát választják.

Történet

Nevével első ízben a XIV. század elején, 1311-ben találkozunk Ballya formában. Egy évszázaddal később 1447-ben Barla néven ismert, a későbbiekben is ez a névalak az elfogadott.

regicimerA XVI. században egy rövid ideig néptelen, birtokosa Országh Kristóf. 1567-ben utód nélkül meghal Országh Kristóf, majd sógora, Perényi Gábor is. A falu a debrői vár lerombolása után Ónod városának tartozéka lett, és a koronára szállt. Miksa király 1575-tõl Ungnad Kristóf egri főkapitánynak zálogosította el. Özvegye Losonczi Anna második férjének, Forgách Zsigmondnak adományozta. 1603-ban a későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond megvásárolta a debrői uradalmat, így a falu Rákóczi-birtok lett. A falu másik részét többszöri birtokváltás után 1654-ben Wesselényi Ferenc nádor felesége, Széchy Anna Semsey Györgynek adta, aki királyi adományt szerzett rá.

A Rákóczi-birtok részei a szabadságharc után a korona fennhatósága alá kerültek. 1730-tól Grassalkovich Antal szerzi meg a falu feletti birtokjogot. A XIX. században gróf Károlyi György lesz a birtok új tulajdonosa. Ekkortájt már Mátraballa néven szerepel a forrásokban.

Látnivalók

 

palochazCsendjével, nyugalmával feltétlenül ajánlható Mátraballa az egyéni kirándulóknak csakúgy, mint a családoknak.

A kikapcsolódásra vágyóknak a Mátra kevés teniszpályáinak egyike kínál itt felüdülést.
A községben tett séta során a Palóc tájházban tett látogatás a régi használati eszközök megismerésére nyújt lehetőséget.
A pihenést szolgálja a szabadidőpark és a konditerem is.

A környékbeli kirándulások, Pétervására,  Bükkszék, Parád nevezetességeinek megtekintése is segíti a kikapcsolódást.

 

 

templomA kicsiny település látnivalói közül kiemelkedik a római katolikus templom, amit elõször 1696-ban említenek kőtemplomként. Gondozott kert veszi körül, a templom mellől szép kilátás nyílik a településre.
Előtte a világháború hősi halottainak emlékműve áll. A Petõfi u. 1. szám alatti paplakot, mely műemlék jellegű épület 1806-ban az Orczy család építette.

A pár éve kialakított tájház magában rejti a továbbépítés lehetőségét. Két helyiségében a falusi mindennapok használati tárgyai láthatók a múlt század elejétõl, többek között konyhai eszközök, a háztartások olyan felszerelési tárgyai mint a vajköpülő, faszenes vasaló vagy a szövőszék.

 

 

csodaszarvas.jpgA falu legújabb – országos viszonylatban is egyedülálló – látványossága a Milleneumi csodaszarvas emlékmű, mely egy 300 mázsás szikla tetején áll a szépen gondozott park közepén. A szobor Király Róbert szobrászművész alkotása.